Megérkezni Saigonba élmény. Különösképp ha egy trópusi vihar (gyakori errefelé) minden járatot ideiglenesen felfüggeszt, bizonytalan órákat késel, hajnalt pedig Manilában töltöd (Fülöp-szigetek) egy szürke és homályos (mondhatni nem éppen bizalomgerjesztő) reptéren. Végül megérkezel és már a városba vezető úton érzed, látod, hogy mosolygó emberek vannak mindenhol.
Vietnamba bejutni egyszerű. Pénzt előre vagy a reptéren érdemes váltani. Az elmúlt években magas volt az infláció (1 US$ ~ 21.000 đồng), kómásan amikor pár tízezer forintnak megfelelő összeg van kezedben ötszázezres címletekben, elsőre könnyen lehúzhatják az embert. US$-t is elfogadnak a boltosok, érdemesebb inkább helyi pénzt használni.
Saigonnak hívják a belvárost és a repülőteret, a város maga Ho Chi Minh City. Következő bejegyzésben próbálom majd jobban átadni a város magával ragadó fülledt erotikáját. Az emberek, a hangulat, a történés, valahol egyszerre egy fesztivál, egy főváros és egy független nemzet életérzése. Az Egyesült Államok ellen, a soha meg nem értett és mégis megnyert háború, ahol kilencven millió rizsvetőre, akiknek nem tetszett a korrupt déli bábkormány, több bombát és vegyi fegyvert dobtak le, mint Európára második világháborúban összesen, már negatív nyoma talán nincs, viszont a győzelem, a sok kicsi Dávid mosolya akik legyőzték Góliátot, minden utcasarkon visszaköszön.
Hamarosan sétahajózunk a Mekongon és belevetjük magunkat a saigoni vad éjszakába.
