Kalakatroni Anna 2014.12.16. 15:00

Phnom Penh, a szellemváros

Szóval Phnom Penh... érzésre és első ránézésre olyan, mint egy betonba és üvegbe öntött falu, amelyet nagyra méreteztek, de a tuk-tuk vezetőkön és prostituáltakon kívül nem lakja senki. Leszámítva még azt a pár lézengő turistát, akik a bordélyházak előtt ücsörgő féltucat, unott arcú és kihívó ruhájú lányt méricskéli. A város este üres. Fény sem sok van, a közkivilágítás Délkelet-Ázsiában nem divat.

Izgatottan érkezünk meg a hostelbe, bár kicsit feszengve. A kambodzsai határon már éreztünk valamit ebből, majd a Mekongon átkelve, ezen a hatalmas nagy folyón vált világossá, hogy egy olyan terepre tévedtünk, amely számunkra teljesen idegen. Én nem igazán értettem ezt az érzést: az ember, ha új helyre utazik természetszerűleg izgatott, nem pedig ideges. A válasz (az első) ott fityegett a szobánk falán, az ajtóval szemben, nagyjából két A4-es méretű  plakáton: 18 éven aluliakkal közösülni az állam által szigorúan büntetett tevékenység. Majd az erre vonatkozó szabályok voltak aprólékosan ismertetve. Nyeltem egy nagyot. Milyen hely az, ahol ezt így ki kell írni? Akkora az írás maga, hogy nem lehet csak úgy elmenni mellette... Legalábbis nekem nem ment.

 dscf3213.JPG

De mit is lehet egy olyan fővárosban megnézni, ahonnan a vörös khmerek kitelepítették a lakosságot (azzal ijesztve el a népet, hogy jönnek a vietnámi kommunisták), a bankjukkal együtt egy csomó más épületet lebombáztak (bezony, a vörös khmerek), továbbá a röpke 4 éves uralmuk alatt (1975-1979) 1 millió embert (egyesek többre datálják) irtottak ki, tisztogatás címszóval? Ez a történet itt még mindig igen elevenen él. Phnom Penhtől egy nagyjából 30 percnyi tuk-tukozásra található az a haláltábor, ami angolul Killing Fields néven fut és amely ma múzeumként funkcionál. Mi ezt választottuk első úti célunknak (erről Gábor ír bővebben).

A halál és erőszak árnyékában azért találtunk szépet is! Az aprócska buddhista szentélyeket, melyekbe bárki bemehet, körbejárhat és megcsodálhat, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül (ez nagy ritkaság!)... A királyi palota, ami a khmer kultúra és építészet egykori nagyságát és fennköltségét őrzi... lélegzetelállító! Ugyanakkor összeszorul az ember szíve, hogy mindez hová lett?

A városban alapvetően nincs nagy pezsgés, esténként a Mekong partján, ahol a helyiek csoportosan táncolnak és a külföldiek mennek egyik étteremből a másikba. Ez a város nincs berendezkedve a turisták fogadására, nincs teletömve szuvenír boltokkal és a helyiek is olyanok, mintha nem látnának szívesen (egy nagyon barátságos és nagyon kíváncsi pincérlányt leszámítva, aki a családja támogatása érdekben költözött a fővárosba). Egy dolgot azonban az eszedbe vésnek: kell a pénzed, de nagyon. Az atyaúristen a dollár, amiért mindent megkapsz (pl. a korlátlan szentély nézést is). A saját valutájuk nem nagyon érdekli őket.

Egy alkalommal egy öreg kéregető lepett meg minket, mikor a vacsoránkra vártunk. Adtunk neki az ételünkből, majd ahogy tovább ment, megköszönve az elemózsiát, még két kisgyerek állt az asztalunk mellé. Ott volt a meleg kaja, nem nyúltak hozzá, de a kisebbik egyszer csak idegesen az asztalra csapott. No? Ilyenkor mi a teendő? Nagyvonalú amerikaiként fogunk tetszelegni vagy zsugoriskodunk? Hülye kérdések, hülye helyzet. Aztán az öreg kéregetővel együtt odébb álltak. A khmer konyha iszonyatosan jó, de aznap este minden falat súlyosan gurult le a torkomon.

Már kezdtem várni, hogy elmeneküljünk innen!  

dscf3247.JPG        

 

    

Címkék:kambodzsa kurvák vörös khmer khmer tuk-tuk phom penh Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azsiakapuja.blog.hu/api/trackback/id/tr826834891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.