Egy éve volt hogy először megérkeztem. Egyszer csak a kezedbe nyomnak egy retúrtalan repjegyet, hogy akkor most hétvégén kellene indulni, emlékszel beszéltünk már erről, hogy azt pletykálták hogy volna egy ilyen meló, hát az most aktuálissá vált. Nem volt persze semmi se biztos, két hét lett belőle. Aztán újabb két hét. Aztán költöztem.
Az első két hét utolsó napján látogattam meg Nagy Buddhát. Persze későn keltem és fogalmam sem volt a hely adottságait illetően, az odaút úgy ahogy megvolt a fejemben. Összepakolás-kicsekkolás után irány Central. Először a csomagjaimtól kellett megszabadulnom, ami egyszerűbb mint hangzik, ugyanis a repülőtérre a városból be lehet jelentkezni és a járatra és a csomagodat is helyben, előre feladhatod, ami eltűnik egy sötét lyukban és talán mégsötétebb mágiával rajta lesz majd valahogy az esti járaton. A cél Lantau szigeten található, tehát irány a közeli kikötő.
Ez a sziget számomra rejtély, lakatlanságánál fogva. Talán már említettem, mégse azóta se értettem meg, hogy alakult ki ez a város, ami annyira zsúfolt, hogy igazából fölfelé terjeszkedik és egy talpalatnyi helyet nem lelhetsz még koldulni sem, a területének a nagy része mindeközben lakatlan és beépíteni szigorúan tilos. Lantau, amelynek a területe nagyobb, mint Hong Kong szigetének, túlnyomó része vad zöldövezet - na jó, valójába egy fehérgettó és egy Disneyland elfért egy-egy szegletében. Külön érdekesség hogy a repülőteret a belvárosból (!) is ide költöztették, de nemám a szigetre, hiába lett volna hely, hanem a sziget északi oldalában létrehozott kisváros méretű mesterséges félszigetre.
Amit értek hogy ez jó, hisz megőrzik a természetet, megőrzik a meg nem újuló erőforrásaikat, hisz egy újabb plázát, felhőkarcolót bármikor lehet építeni egy mesterséges szigetre, de egy sok ezer év alatt kialakult ökoszisztémát, termőterületet nem lehet iparilag előállítani. Amit nem teljesen értek, hogy ezen az implicit logikán nem kerekedett felül a korrupció, a kapzsiság, a sietség, a rövidlátás. Hogy alakult ki, marad fenn egy olyan rendszer ahol az emberek önként összezsúfolódak, milliókat fizetnek albérletre, a megmaradt földet viszont óvják a lebetonozástól. Isten tartsa meg őket e jó szokásukban.
Tehát megérkeztem, és a buszt megtalálva jöttem csak rá, hogy még egy bő órás utazás a Buddha, amit azért kellett meggondolni, mert még este tizenegyre a reptéren kellett lenem, és nem igazán voltam képben, hogy majd oda hogy is jutok még el.
Vendégházak, vásári bazár és egy kis pláza várja a kirándulókat és a jószerencsét és/vagy megvilágosodást gyorsan letudni kívánókat. Próbáltam a szebbik részét meglátni, mert mielőtt felépítették az attrakciókat itt csak eldugott kolostoroknak volt hely, amit megközelíteni csak gyalog lehetett valamely kikötőből. Szerencsére a felhalmozódott megszentelt hangulatból érezhetően maradt is még meg.
A nap lemenő félben volt és ezzel a tömeg elszállingózott, a megmaradt emberek is mintha kiutat keresve pánikszerűen siettek volna el, csak később jöttem rá hogy mert itt naplemente után most sincs buszjárat. Mire kiértem a megállóba a google szerint már csak másnap hajnalban indult volna járat. Szerencsére még állt is egy sor, és az utolsó busz már tényleg elment, még addig jártak a buszok amíg a sor állt. Nyugodtan lehet várni, a dolgok történnek maguktól még a mozdulatlanságban is. Jött is a busz, néhány átszállás és két és fél óra után, még (magamhoz képest) bőven időben, a poggyászhoz hasonlóan én is a fedélzetre kerültem.
(A teljes képhez talán még hozzátartozik, hogy van egy kötélpályás összeköttetés az itteni pláza és a reptéri között. Ezt majd talán legközelebb.)
