Előre, mindig csak előre. Sok rohanásban el ne felejtsd honnan jöttél és hova is tartasz. Mert kell legyen egy cél, belső, saját, ami vezérel, vagy különben beszippant, keblére ölel a birka-város a pláza-mámor és csak fogyasztasz míg meg nem halsz.
Igyekszem termelni, gyarapodni, ehhez pedig minden héten átruccanok Kínából Kínába, a HK Special Administrative Regionból Mainlandbe, nem össztévesztendő más egyéb Kínákkal mint Macau és Taiwan.
A legtöbb kolléga Shenzhenben van, már talán említettem, húsz éve hivatalosan is halászfalu volt még, ma már 15-20 milliós metropolis. Nem a földből nőttek (én nőnek folyamatosan) a felhőkarcolók, az utakon cirkáló luxusautók sem a fán nőttek, hanem megdolgoztak érte (gondolom).
Itt egyszer szemtanúja voltam ahogy egy vélhetően indiai család nem tudott zöldágra vergődni a mozgólépcső mivoltával. Végül úgy oldották meg, hogy a csomagokat leküldték magukban, borulva hegyre-hátra, ők meg lebattyogtak a lépcsőn inkább. Szerintem tudhatták mire való, csak féltek használni.
Hajóval szeretek menni, sokkal hangulatosabb, és a kisebb határátkelőn egy perc alatt át lehet sétálni, a buszos nagyobb átkelő óriási átgyalogolni rajta és néha sor is van. Sajnos a vízibusz ritkábban is jár.
Fél óra az út otthonról a centrumba, egy óra a határig, onnan még húsz tíz-húsz perc az iroda.
Mission accomplished.
Nap végén már csak busz (vagy távolabb metróvonat) van, hatalmas checkpoint, olyan átmenni rajta mint marha a vágóhídon, kígyózó kordonok, libasorban araszoló lelkek. Gyorsan átjutsz, gond egy szál se, olyan a határ mint Sopronban Ausztriához a kétezres évek elején. Mennyél mennyél mú mú múú. Facecheck, pecsét. Még majdnem két évig jó lenne az útlevelem, de már majdnem betelt a stempliktől, egy hónap múlva meg kell újítanom. Tavalyelőtt a hongkongi oldalon is pecsételtek még az idegeneknek, kettőt is, akkor aztán évente betelt volna.
A nap végére a nap is lefárad.
Itt egy ideig tököltem, hogy hogy tudnám feltűnés nélkül lefényképezni, nem szeretnék a kínai elit határőrségnek magyarázkodni, már majdnem megvolt, amikor egy helyi ürge elém áll és telefonnal frontálba tolta a szelfit a géppel. Hát nem túl para Kína, amit eddig láttam, az Államokban jobban félnék egy békésnek induló igazoltatástól.
Ez már az other side, van térerő meg hely közlekedés. Igen, a roaming itt is akkora szívás, merthogy hiába ugyanaz a két oldalon a két cég, mégis lehúznak, mert megtehetik.
Otthon, majdnem otthon.
