Ázsia Kapuja

Szóval Phnom Penh... érzésre és első ránézésre olyan, mint egy betonba és üvegbe öntött falu, amelyet nagyra méreteztek, de a tuk-tuk vezetőkön és prostituáltakon kívül nem lakja senki. Leszámítva még azt a pár lézengő turistát, akik a bordélyházak előtt ücsörgő féltucat, unott arcú és kihívó ruhájú lányt méricskéli. A város este üres. Fény sem sok van, a közkivilágítás Délkelet-Ázsiában nem divat.

Izgatottan érkezünk meg a hostelbe, bár kicsit feszengve. A kambodzsai határon már éreztünk valamit ebből, majd a Mekongon átkelve, ezen a hatalmas nagy folyón vált világossá, hogy egy olyan terepre tévedtünk, amely számunkra teljesen idegen. Én nem igazán értettem ezt az érzést: az ember, ha új helyre utazik természetszerűleg izgatott, nem pedig ideges. A válasz (az első) ott fityegett a szobánk falán, az ajtóval szemben, nagyjából két A4-es méretű  plakáton: 18 éven aluliakkal közösülni az állam által szigorúan büntetett tevékenység. Majd az erre vonatkozó szabályok voltak aprólékosan ismertetve. Nyeltem egy nagyot. Milyen hely az, ahol ezt így ki kell írni? Akkora az írás maga, hogy nem lehet csak úgy elmenni mellette... Legalábbis nekem nem ment.

De mit is lehet egy olyan fővárosban megnézni, ahonnan a vörös khmerek kitelepítették a lakosságot (azzal ijesztve el a népet, hogy jönnek a vietnámi kommunisták), a bankjukkal együtt egy csomó más épületet lebombáztak (bezony, a vörös khmerek), továbbá a röpke 4 éves uralmuk alatt (1975-1979) 1 millió embert (egyesek többre datálják) irtottak ki, tisztogatás címszóval? Ez a történet itt még mindig igen elevenen él. Phnom Penhtől egy nagyjából 30 percnyi tuk-tukozásra található az a haláltábor, ami angolul Killing Fields néven fut és amely ma múzeumként funkcionál. Mi ezt választottuk első úti célunknak (erről Gábor ír bővebben).

A halál és erőszak árnyékában azért találtunk szépet is! Az aprócska buddhista szentélyeket, melyekbe bárki bemehet, körbejárhat és megcsodálhat, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül (ez nagy ritkaság!)... A királyi palota, ami a khmer kultúra és építészet egykori nagyságát és fennköltségét őrzi... lélegzetelállító! Ugyanakkor összeszorul az ember szíve, hogy mindez hová lett?

A városban alapvetően nincs nagy pezsgés, esténként a Mekong partján, ahol a helyiek csoportosan táncolnak és a külföldiek mennek egyik étteremből a másikba. Ez a város nincs berendezkedve a turisták fogadására, nincs teletömve szuvenír boltokkal és a helyiek is olyanok, mintha nem látnának szívesen (egy nagyon barátságos és nagyon kíváncsi pincérlányt leszámítva, aki a családja támogatása érdekben költözött a fővárosba). Egy dolgot azonban az eszedbe vésnek: kell a pénzed, de nagyon. Az atyaúristen a dollár, amiért mindent megkapsz (pl. a korlátlan szentély nézést is). A saját valutájuk nem nagyon érdekli őket.

Egy alkalommal egy öreg kéregető lepett meg minket, mikor a vacsoránkra vártunk. Adtunk neki az ételünkből, majd ahogy tovább ment, megköszönve az elemózsiát, még két kisgyerek állt az asztalunk mellé. Ott volt a meleg kaja, nem nyúltak hozzá, de a kisebbik egyszer csak idegesen az asztalra csapott. No? Ilyenkor mi a teendő? Nagyvonalú amerikaiként fogunk tetszelegni vagy zsugoriskodunk? Hülye kérdések, hülye helyzet. Aztán az öreg kéregetővel együtt odébb álltak. A khmer konyha iszonyatosan jó, de aznap este minden falat súlyosan gurult le a torkomon.

Már kezdtem várni, hogy elmeneküljünk innen!  

Ha minden lány álma egy herceg aki lovon jön érte, akkor talán minen fiú álma egy ló, amin hercegként járhatja a világot. A királyi udvarban jártunk.

A királyi család Phnom Penhben szakrális státuszt élvez, ami kevésbé meglepő itt, ahol tényleg élet és halál urai ők. Bár talán inkább a halálé mint az életé.

Szóval a khmer királyi családé ma is a legfelsőbb hatalom, és volt ez így a huszadik században meg azelőtt. A vörös khmerek idjén, egy ideig az uralkodó számüzetésbe kényszerült. A kép azonban korántsem ilyen egyszerű.

Szóval a helyzet az, hogy amikor a népírtásról volt szó, mindig az volt az érzésed hogy valamit elhallgatnak. Valahogy nem teljes a kép. Persze mi sem derítettünk fényt mindenre, de később beszédes sofőrünk sokkal őszintébben beszélt mint a hivatalos változatok. 

A hatvanas évek végén polgárháború dúlt. Senki se gondolta, hogy az egyik oldal jobb, mint a másik. Az akkori uralkodó, egy híres rádióbeszédben fegyverszünetre szólított fel. Khmer nem ölheti a khmert. A szavakat tettek is követték, és a csapatok tényleg le is tették a fegyvert, amit követett több frakció is. Kivéve a vörös khmerek, akik kaptak az alkalmon és brutális támadásba lendültek. És lehet, hogy ez nem volt véletlen. A hatalom birtokosai nem ennyire naívak, hisz nem lennének hatalmon máskülönben. Phon Penh bevétele és a reguláris és rivális csapatok teljes lemészárlása után is érinthetetlen maradt a család. A "demokrácia" kikiáltása is áldásukkal történt, és már a civil lakosságot tizedelték amikor az uralkodói ház tagjai is jobbnak látták ha külföldről vesznek inkább részt a történésekben.

Külföldről is tértek vissza a hatalomba. Történt, hogy Kambodzsa keleti szomszédja, miután kiheverte az Egyesült Államok felett aratott győzelmet, megelégelte a vörös khmerek pofátlan behatolásait, razziáit saját határvidékein. Ellentámadásba lendült, amit jól kiképzett, kompetens és harcedzett seregeiknek meg se kottyant, szemben a vérszomjas, de nem túl iskolázott és politikai okokból analfabétának nevelt vörös khmer honvédekkel. Ekkor történt, hogy az ország nagy részét aknamezővé alakították, hogy a Vietnámi serekeg előrenyomulását lassítsák.

Vietnám szabadította fel Kambodzsát, és helyezte vissza a khmer királyi családot a hatalomba. Persze nem csak a jószándék vezérelte, az országban jelenleg is Vietnám a legbefolyásosabb, Vietnámi kézben van állítólag minden nagy business. Kísérteties a főváros, ahol a lakosság 99%-t munkatáborokba hurcolták, és érezhető, hogy a lakói valahogy nem helyiek. Mindezt követően felállt néhány bizottság, ami még EU-s bürokratákat is megszégyenítő hatékonysággal "próbálja" feltárni az "igazságot". Az "Extraordinary Chambers in the Courts of Cambodia" mindösszesen öt embert talált bűnösenk több millió ember megsemisítéséért, és egyetlen egy ügy se zárult le a mai napig végérvényes jogerővel.

Pol Pot a vörös khmerek vezetője sose állt bíróság elé, egy távoli faluban, házi őrizetben, de inkább csak száműzetésben várta a bizottságok felállítását. Egyik este úgy megverték saját, még addig hű, katonái, hogy nemsokkal később meghalt. Állítólag vallani akart nála is nagyobb hatalmú emberekre, mondjuk például a királyi család tagjaira, hogy kik is adtak valójában parancsot a hóhéroknak. Mert valaki megtette.

A történelem örvénye forog tovább, a néző Istenek észre sem veszik. Ha a történelmet pedig a győztesek írják, akkor hogyan fog szólni egy olyan történet, amiben aligha képzelhető el, hogy vannak nyertesek is?

Saigon forgataga nehezen enged el, remélem nem is fog. Tovább mész, mert tovább kell menni. Irány a vadnyugat.

A buszon rajtunk kívül mindenki kambodzsai (khmer és rokon nemzetiségek). Meg is néznek, kisgyerekek szeretnének jól megkíváncsiskodni téged, majd inkább zavarba jönnek. Utazik még két fiatal srác akik valami angol akcentussal beszélnek egymással, gazdag családjukkal nem tudnak mit kezdeni, valamiért kénytelenek eljönni ide, igazából nagyon unják már az egészet, a szegénységen a bulin és a kurvákon kívül mást nem láttak. Végig elvesznek a telefonjukban. Az út egyszerű, 6-7 óra, gyönyörű táj és sok zöld. A határon fog tudatosulni benned hogy tényleg más világba érkeztél. Még nem látod mi van odaát, valami fura van a levegőben.

Az utak minden rendezetlensége mellett kimondottan jó errefelé a közlekedés. Gyakran járnak, mindenhonnan-mindenhova, az összes hostelben intéznek neked foglalást, rendesek, megbízhatóak. Ha van még egy-két napod hajóval is mehetnél a Megonkon, megéjszakázva egy vízi faluban. Azért a Megkongról busszal utazva se maradsz le, komppal kell átkelni egy helyen :)

Phnom Penh Kambodzs fővárosa. Éjszaka meglepően kihalt, nem túl bizalomgerjesztő buszpályaudvarral. Nappal nyüzsgő szép piac van itt. Estére bűzlő szemétkupacok maradnak, és tuk tuk sofőrök,akik zombimód lerohanják a buszról frissen leszálló feltűnően iránytalanul képzavarba bambulókat. Téged. 

Ebben viszont az a jó, hogy TUK TUK!!! (Már másnap reggel.)